Elállás fogalma
Mit jelent a 14 napos elállási jog?
Az internetes vásárlás sajátja, hogy anélkül veszel meg egy terméket, hogy azt meg tudnád nézni. A vakon vásárlásban pedig előfordulhat, hogy megütheted a bokádat. Nem feltétlen azért, mert hibás terméket kapsz vagy mert valaki hibázik. Simán előfordulhat, hogy élőben nem tetszik az a termék, ami a képernyő előtt ülve még tetszett.
A jogi szabályozás az ilyen helyzetekre (is) találta ki az elállási jogot, ami egyfajta utolsó mentsvár a fogyasztó számára. Egy biztos pont, hogy ne érje kár a fogyasztót.
A 14 napos elállási jog szerint ugyanis a fogyasztó bármiféle indoklás nélkül elállhat az online vásárlástól, a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül.
Bár a jogi szabályozás alapvetően a fogyasztók érdekében hozta meg ezt a szabályozást, de mellékhatásként egyfajta ösztönzőt is megteremtett ezzel. Hiszen az elállási jognak hála, azok is ki merik próbálni az online vásárlást, akik egyébként kicsit ózkodnak ettől a vásárlási formától. És ki tudja, lehet a végén pont belőlük lesz a későbbiekben rendszeres online vásárló.
14 napos elállási jog a fogyasztó oldaláról
Ahhoz, hogy a fogyasztó élhessen ezzel a 14 napos elállással, vannak kötelezettségei. Alapvetően kétféle kötelezettsége van a fogyasztónak az elállás kapcsán. Az egyik a bejelentési kötelezettség, a másik pedig a visszaküldési kötelezettség.
Bejelentési kötelezettség
Első és legfontosabb dolog, hogy a termék kézhezvételét követően 14 nap van az elállásra. Ezen időtávon belül kell jeleznie a webáruház felé az elállási szándékot, például egy elállási nyilatkozattal. Ezt akár szóban, például a telefonos ügyfélszolgálatot felhívva is megteheti, de akár írásban is postai levélként vagy emailben. A lényeg, hogy az elállási szándékot mindenképpen be kell jelenteni a webáruház felé!
Visszaküldési kötelezettség
Ha megtörtént a bejelentés az elállásról, a következő feladat, hogy a terméket sértetlenül vissza kell juttatni a webáruháznak.
- A visszaküldésről az elállási jog érvényesítésétől, vagyis a bejelentéstől számított 14 napon belül kell gondoskodni. Ez a 14 napos határidő nem jelenti azt, hogy ennyi időn belül vissza is kell érkeznie a terméknek a webáruházhoz, de mindenképpen fel kell legyen adva.
- A visszaküldés költsége minden esetben a fogyasztót terheli. Ezalól csak akkor van kivétel, ha a webáruház saját döntéseként átvállalja a visszaküldés költségét vagy pedig a vásárlási folyamat során a webáruház előzetesen nem tájékoztatta a fogyasztót, hogy a visszaküldés a vásárló költsége. Ha a tájékoztatás nem volt megfelelő, akkor a webáruháznak kell fedeznie a visszaküldés költségét.
- A terméket mindig arra a címre kell visszaküldeni, amit a webáruház visszaküldési címként megjelöl.
Fontos: ha nem kézzelfogható termékről, hanem szolgáltatásról van szó, arra nem feltétlenül vonatkozik ez a 14 napos időablak. Persze előfordulhat, hogy egy cég ennek ellenére is biztosít lehetőséget elállásra, a saját feltételei alapján.
14 napos elállási jog a webáruház oldaláról
Ahogy a fogyasztónak, úgy a webáruháznak is vannak kötelezettségei az elállási folyamatban. Esetükben tájékoztatási és visszatérítési kötelezettségről beszélhetünk.
Tájékoztatási kötelezettség
A webáruháznak tájékoztatnia kell a fogyasztót az elállási jog gyakorlásának lehetőségéről és az ezzel kapcsolatos tudnivalókról. Ennek megfelelően előzetesen jeleznie kell, hogy mik az elállási feltételek:
- Az elállási feltételek között kell szerepeltetni, hogy a visszaküldés költségét átvállalja-e a webáruház vagy a fogyasztót terheli. Ha erről külön nem nyilatkozik a webáruház, akkor a visszaküldés költsége a webáruházat terheli.
- Szintén egyértelműen jelezni kell, hogy az elállás során a terméket hova kell a fogyasztónak visszaküldenie. Ez lehet a webáruház székhelye, személyes átvételi pont, ügyfélszolgálat, üzlet, de akár egy postai cím is.
- A jog kötelezően 14 napon belüli elállási jogot biztosít, a webáruháznak ezt minimum biztosítani kell. De saját hatáskörben dönthet úgy, hogy ennél több nap elállási időt nyújt a fogyasztónak. Gyakran találkozni például 30, 60, 90 napos elállási időt biztosító webáruházakkal. Az, hogy 14 vagy ennél több nap van lehetőség elállásra, azt szintén a webáruháznak kell előzetesen jeleznie.
Visszatérítési kötelezettség
Az elállás bejelentését követően a webáruháznak vissza kell térítenie a termék árát.
- A visszatérítés az elállás bejelentését követő 14 napon belül kell megtörténjen.
- A webáruház élhet a visszatartás jogával. Ez azt jelenti, hogy a webáruház nem köteles visszafizetnie a termék árát amíg a termék vissza nem érkezik hozzá vagy addig, amíg a fogyasztó kétségbevonhatatlanul igazolja, hogy a terméket feladta a webáruház számára.
- A webáruház alapvetően a termék teljes árát köteles a fogyasztónak visszafizetnie. Ez alól viszont van kivétel. Mégpedig az az eset, amikor a termék használata túlhaladta azt a mértéket, ami pusztán a kipróbálása okozhatott. Ilyen esetben értékcsökkentett összeget kell visszatéríteni a vásárlónak.
- Attól függően, hogy a vásárló milyen módon fizetett (például: utánvét, átutalás, bankkártyás fizetés) a webáruháznak is ugyanabban a formában kell gondoskodnia a visszatérítésről. Viszont, ha a webáruház előzetesen jelezte, hogy a visszatérítés milyen formában történik és a vásárlással a fogyasztó ezt elfogadta, akkor a visszatérítés formája eltérhet az eredeti fizetési módtól.
- Termék visszatérítés esetén, ha a termék eredeti csomagolása megsérült vagy eltávolításra került, a visszatérítés összege a vételár 10%-kal csökkentett értéke lesz.
Mi a helyzet a szolgáltatásokkal?
Ezidáig következetesen termékekről volt szó, amikor elállásról beszéltünk. De ez nem jelenti azt, hogy szolgáltatás vásárlása után ne lehetne elállni. Szolgáltatások esetén is érvényesíthető ugyanis az elállási jog, viszont itt a szolgáltatás természetéből fakadóan szigorúbbak az elállási feltételek.
Ahogy termékeknél a kézhezvételtől indul a 14 nap, úgy szolgáltatásoknál a szolgáltatási szerződés megkötésétől indul a számláló. Viszont szolgáltatás esetében, ha a szolgáltató már elkezdte a szolgáltatás teljesítését és be is fejezte azt (mindezt a fogyasztó tudtával és beleegyezésével), akkor már nincs lehetőség az elállásra, még akkor sem, ha a 14 napon belül vagyunk.
Tények és tévhitek az elállási jogról
Nagyon sok tévhit kering az elállási joggal kapcsolatban. Sokan esnek áldozatul a félretájékoztatásoknak, ezért összegyűjtöttünk néhány szituációt, amellyel kapcsolatban tisztázni fogjuk, hogy mi az igazság.
Megérkezett a termék, ki is próbáltam. Így is elállhatok a vásárlástól?
IGEN! A termékek nagy részénél arra is van lehetőség, hogy a terméket kipróbáld és ezután is érvényesíthető az elállási jog. Viszont ha a termék teljes árát szeretnéd visszakapni, akkor ez a használat valóban nem haladhatja meg a kipróbálás mértékét. Ha ugyanis ezen túlmenően használtad, akkor a webáruház értékcsökkenést számolhat el.
Több mint 14 napja vettem át a terméket. Elállhatok még a vásárlástól?
NEM! A termék kézhezvételét követő 14 napon belül kell bejelenti, hogy szeretnél elállni. A 14 nap letelte után már csak akkor állhatsz el a vásárlástól, ha a webáruház a törvényileg előírt 14 napnál több időt biztosít elállásra. Elállási jog kapcsán a napokat nem szabad összekeverni a munkanapokkal. Elállási jog esetén 14 napról és nem 14 munkanapról van szó.
A webáruház postai címre kéri a termék visszaküldését, de én nem szeretnék postázni. Visszavihetem valamelyik üzletükbe a terméket?
NEM! Az elállás feltételeinek azon részét, hogy a terméknek az elállás után hova kell visszaérkezni, a webáruház határozza meg. A fogyasztónak ehhez kell igazodnia.
A terméket nem az eredeti csomagolásban küldtem vissza, ezért a webáruház nem akarja visszafizetni a termék árát. Ezt megteheti?
NEM! Az eredeti csomagolás csak bizonyos termékek esetén feltétele az elállásnak. Ha a webáruház előzetesen máshogy nem rendelkezik, akkor eredeti csomagolás nélkül is érvényesíthető az elállás.
Cégként, céges számlára rendeltem a terméket. Ilyenkor is elállhatok a megrendeléstől?
NEM! Az elállási jogot fogyasztóként kizárólag magánszemélyek gyakorolhatják. Cégként nincs lehetőség elállásra.
Nincs bajom a termékkel, egyszerűen csak meggondoltam magam és még sincs szükségem rá. Elállhatok?
IGEN! Az elállási jog érvényesítésénél semmilyen indokot nem kell megnevezni, hogy miért szeretne a fogyasztó elállni. Ha nem tetszik a termék vagy csak meggondoltad magad, akkor is el lehet állni a vásárlástól.
© 2021, Búza Bútor és Fuvar | Általános Szerződési Feltételek | Adatkezelesi nyilatkozat | info@buzabutoresfuvar.hu | +36 20 466-9060 | Készítette: Futureweb.